Munkanélküliekből képez szakembereket a Hankook Dunaújvárosban

Hétszáz állástalan vehet részt az ingyenes oktatásban, amelyet azért indítanak az üzemben, mert jövőre duplájára emelnék a termelést.

A dunaújvárosi gumiabroncsgyár évente ötmillió abroncsot gyárt 1200 dolgozóval. Ezt a termelést jövőre szeretnék megduplázni, és ehhez újabb hétszáz szakemberre van szükségük. Ezért indították el elméleti és gyakorlati képzésüket középiskolát végzettek számára.

Ahogy Roy Katalin, a Hankook szóvivője mondta, amikor három éve elindultak, a dolgozóiknak munka közben kellett tanulniuk. A termelésbővítésre már jobban felt tudnak készülni. „Nem csak saját magunknak képzünk munkaerőt, ez egy OKJ-s, négy hónapos, ötszáz órás képzés. Ők gumiabroncsgyártó szakmunkások lesznek.” Hozzátette, hogy a munkaügyi központok kizárólag regisztrált munkanélkülieket iskoláznak be erre a képzésre, és a négy hónap után sikeresen vizsgázókat automatikusan alkalmazzák.

A hétszáz új dolgozót elsősorban Dunaújváros környékéről veszik fel. A gyár területén idén egy újabb üzemcsarnok is felépül, és úgy tervezik, hogy jövő év augusztusban érik el a teljes kapacitást évi tízmillió gumiabronccsal.

 

mr1 Kossuth Rádió 2010-04-15 



1089 Budapest, Gaál Mózes utca 5-7. | info@magusz.hu | tel/fax: +36 1 321 3991 | webmester: gumikocka
Valid XHTML | Valid CSS