Gumiiparosok a kerek asztal körül

Három éves kihagyás után 2010. október közepén rendezte meg a Magyar Gumiipari Szövetség a szakmai kerekasztal fórumot. A helyszín – az evezős sport dunavarsányi edzőtábora - bár az előzőnél sokkal szerényebb keretet biztosított, de annál lelkesítőbb teljesítményt festett a válságból való kilábalás megindulásában bízó vállalkozóknak. A másfél napos együttlét vitaindító témáinak megválasztásával sikerült széleskörű érdeklődést kelteni, hiszen nemcsak a gyártás oldaláról érkeztek a vendégek - de néhány külső partner is figyelemmel kísérte a színvonalas prezentációkat, vitaindítókat.

 

A kerekasztal megbeszélésen 68 tagvállalatunk 35 képviselője volt jelen, három vendég érkezett partner cégtől. Az előadások zömét az elnökség tagjai tartották – mellettük Pintér Zoltán először szerepelt  előadóként MAGUSZ rendezvényen, továbbá a ContiTech Rubber Kft. környezetvédelmi szakértője segített a REACH és a CLT előírásainak értelmezésében.

Palotás elnök úr megnyitójában ráirányította a figyelmet az előadások témáira, és másnap egymást követően került sor a program szerinti prezentációkra:

  • Trendek a gumiipari alapanyagok forgalmazásában” című elemzésében Pintér Zoltán (Variachem) nem biztatott árcsökkenéssel semmilyen beszerzési területen sem, hiszen jelenleg az CMAI abroncs-alapanyag árindex a 2008. 2. félévi nagyobb esés után a korábbinál kisebb, de egyértelmű emelkedési fázisban van. A keleti piacok felvevőképessége továbbra is dinamikusan bővül. Legfeljebb az NR piacon várható pár hónap múlva némi árcsökkenés, de az SBR, poli-BR és különösen a CR kínálatot továbbra is szűkösség jellemzi. Európában 2010 a kaucsukforgalom inflexiós pontja: a kapacitások stagnálása mellett az igények csökkennek. Ezáltal az öreg kontinens nettó exportőrré vált Kína felé.

  • Váradi József (VMC Bt) – főleg autóipari beszállítói piacra termelő tagság számára - fontos, de kevéssé ismert témáról beszélt „Iparági mentesség, ill. a márkaszervizek jogainak újraszabályozása az alkatrész kereskedelemben” címmel. Az EU új definíciója ugyanis az „eredeti” és „azonos” minőségű pótalkatrész követelményét nem származási, hanem minőségi követelményhez köti. Ha a járműgyártó maga is használ alacsonyabb minőségű alkatrészt ún. „gazdaságosabb modellekhez”, nem korlátozhatja márkakereskedőit sem, hogy a független piacról ennek megfelelő minőséget forgalmazzanak. Természetesen megfelelően bizonyítanikell, hogy az adott termék megfelel a gépjármű összeszerelésekor felhasznált alkatrészek minőségének – tehát a tanúsítványokat be kell szerezni. De a rendelet ösztönöz is, hogy a beszállítók törekedjenek a saját márka reklámozására pl. a logó használatával, hisz a végfelhasználó csak így szerez tudomást arról, hogy ki is az alkatrész valódi gyártója.

  • A gumiipar aktuális környezetvédelmi feladatai” közül elsőként a hulladék-gazdálkodás kilátásairól számolt be Muzsay István (Hurec  Kft). Elmondta,  hogy előzetes tájékoztatás szerint a kormány 2011-től jelentős változtatásokat tervez a hulladékká vált abroncsok kezelésében. A részletek még pontosan nem ismertek. Az intézkedés az eddigi – abroncshulladékok begyűjtésében és újrahasznosításában hatékonyan működő - koordináló szervezetek megszűntetését vonhatja maga után. A kormányzati tervek szerint a jövő évtől egy központi  ügynökség fogja megszervezni az összes hulladékfajta begyűjtését és hasznosítását, és a költségvetésbe befolyó termékdíjból a hasznosítás mellett fejlesztésre és korábban elodázott hosszú távú környezetvédelmi feladatokra is átirányítanak (pl. árvízvédelem). Kétséges azonban, hogy a kitűzött rövid időben hogy lehet megszervezni az átállást, ami nagy feszültséget okoz nemcsak a kezelő szervezeteknél, hanem a hasznosítóknál is, de a környezetvédelmi államtitkár eltökélt – az előadó véleménye szerint legfeljebb az időpont változhat.

  • REACH és CLP - Az EU vegyi anyag szabályozási rendszere, a biztonsági adatlapok és az új címkézéi rendszer”témakörben Schunk Péter, a ContiTech Rubber Industrial Kft. munkatársa adott áttekintést a gumitermék-gyártókat, alapanyag forgalmazókat érintő szabályokról, feladatokról. Gyakorlati példákon szemléltetve mutatta be, hogy az általában keveréket készítő, továbbfelhasználó, forgalmazó vagy árucikk előállítóknak nem kell bejelentést tenniük vagy regisztrálniuk vegyi anyagaikat, mert aza szállítói lánc egy korábbi szakaszában már megtörtént. Felhasználóként és továbbforgalmazóként minden szállítótól joguk van azonban megkapni magyar nyelven a biztonsági adatlapokat. Ha nem értenek vele egyet, módosítani nem lehet, hanem jelezni kell a szállító, sőt ha 1 tonnánál nagyobb mennyiségben használják, a Vegyi Anyag Ügynökség felé. Egy vásárolt termék veszélyes anyag voltát nem az adatlap bizonyítja, hanem a címke, amin a minősítés a gyártó/importáló/összekeverő felelős döntése. 2010. december 1-től az anyagokat kizárólag a CLP szerint kötelező címkézni és csomagolni, de a korábbi DSD rendszer szerint már osztályozott, címkézett, csomagolt és folyamatosan forgalomban levő anyagokat csak 2012. december 1-ig kell átcímkézni és átcsomagolni.

  • Lehet  más a  ........ gáz, villamos energia ára? Rajtunk is múlik…” Gál Tamás a Béta-Roll Zrt. példáján az energiapiac liberalizálásáról, alapfogalmak, lehetőségek tisztázásáról beszélt. Saját tapasztalatok alapján együttes fellépést javasolt a MAGUSZ tagjainak - mint nagy energiafelhasználóknak - a szolgáltatók felé . A résztvevők érdeklődését jelzi, hogy a jelenlévők meg is állapodtak egy 2010. november 9-i eszmecserében, melyen a cégek energetikusai megvitatják igényeiket és tájékoztatót kapnak a csoportos energia beszerzési lehetőségekről.

  • Akkreditált innovációs klaszterek –  K+F+I pályázati lehetőség  a kkv-knak” címmel Zakariás Boldizsár (Z-form Kft.) arról a sikeres próbálkozásról számolt be, hogyan alakították ki független szervezetek társulását kapacitásaik jobb kihasználása érdekében - kezdetben csak a Szerszámgyártók Szövetségének keretein belül. A jól működő kapacitás-börze alapján célozták meg az innovációs klaszter akkreditációját a kutatás-fejlesztési pályázatokon való sikeres részvétel érdekében. Kkv-k számára a legkedvezőbb, nagy támogatási intenzitású pályázatok ugyanis ilyen társulásokkal hozzáférhetők. Jelenleg a kiírás szünetel, de kormányzati ígéretek szerint a jövő év elején a kkv-k számára még kedvezőbb feltételekkel indul a program az új Széchenyi terv keretében. Van tehát idő a felkészülésre, hogy megfelelő célok kialakításával megtalálják egymást a MAGUSZ-on belül a közös fejlesztésben érdekelt vállalkozások. A Z-form e területen szerzett tapasztalatával szívesen áll a kezdeményezés élére, és várja az érdeklődő tagtársakat.

A szakmai fórumon új munkatársak megismerésére is jó alkalom kínálkozott. Pápai Lajos visszavonulásával Lédl Richárd vette át a stafétabotot a C.S.O. Kft. élén. Megtudtuk, hogy a Kft. jelentősen bővült az elmúlt időszakban, tulajdonosai megvásárolták a Hykomm Kft-t. A hulladék elhelyezési problémák megoldását szolgálhatja a régi és új igazgató bejelentése, mely szerint a cég mostantól nagyobb mennyiségű vulkanizált műszaki gumihulladékot tud begyűjteni és hasznosítani. A mintegy 1000 t átvételi kapacitást elsősorban a MAGUSZ tagok számára ajánlják föl.

Az előadásokat követő viták és a jó hangulatban eltöltött nap beszélgetései mindenkit meggyőztek arról, hogy szükséges időnként eszmecserét tartani közérdekű témákról a gumiipar különböző oldalain dolgozó szereplőknek. A MAGUSZ ezt szeretné szem előtt tartani a jövőben, tehát a gumiiparosok jövő ősszel ismét találkoznak – jelképes kerek asztalnál!



1089 Budapest, Gaál Mózes utca 5-7. | info@magusz.hu | tel/fax: +36 1 321 3991 | webmester: gumikocka
Valid XHTML | Valid CSS