Gumiabroncsban az ár a legfontosabb
Nem mindig a biztonság az első a magyar autósok számára 39 százalék viszont csak akkor vásárol új gumikat, ha az már elkerülhetetlen – többek között ez derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a gumiabroncs márkaismereti és -használati szokásokat vizsgálta.
A januári adatfelvételkor a magyar autóvezetők több mint háromnegyede az évszaknak megfelelően téli gumival közlekedett – derült ki a KutatóCentrum felméréssorozatából, melyben a magyar autósok gumiabroncs-használati szokásait vizsgálta. Azok, akik többet vezetnek, nagyobb figyelmet fordítanak a megfelelő abroncs használatára: a havonta több mint 2000 kilométert autózok 87 százaléka, míg az 500 kilométernél kevesebbet vezetőknek csupán 68 százaléka szerelte fel téli gumival autóját. A kutatás arra is fényt derített, hogy a nők és a fővárosiak kevésbé gondosak.
A harmadik alkalommal lefolytatott kutatás szerint a gumijukat lecserélő autósok többsége a szakemberek által ajánlottak szerint, azaz az időjárás függvényében szereli át az abroncsokat, néhányan ugyanakkor a naptári hónap alapján, vagy az első havazáskor. A legtöbben a cseréhez hivatalos gumis műhelyt keresnek fel.
„A specializált szervizek népszerűsége nem meglepő, hiszen itt az autótulajdonosok hozzáértő segítséget kapnak, ami kiterjed az abroncsválasztásra és a szerelésre is. Emellett olyan kiegészítő szolgáltatást is igénybe vehetnek, mint például a cseregumik tárolása” – emelte ki a tanulmány egyik előfizetője, Nagy Tibor, az Automax tulajdonos-ügyvezetője. Ennek ellenére még mindig sokan, a megkérdezettek közel egynegyede otthon szereli át a gumikat, amiben elsősorban a spórolás játszhat szerepet.
A kutatás eredményei szerint a gumiválasztás során az ár a legfontosabb szempont, a második helyre a márka került. „Az autóvezetők 36 százalékának számít, hogy ki a gyártó, 29 százalék jellemzően mindig ugyanazt a márkát vásárolja – emelte ki Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. – Éppen ezért a részletes tanulmányban azt is vizsgáltuk, hogy melyek a legnépszerűbb gyártók, illetve milyen tulajdonságokat társítanak az autóvezetők az egyes márkákhoz.”
Az autósok több mint háromnegyede ugyan az évszaknak megfelelő gumiabroncsot használ, de 39 százalék csak akkor vásárol új szett gumikat, amikor az már elkerülhetetlen. 53 százalék ugyanakkor bevallása szerint a gyártó ajánlásának és a gumi állapotának megfelelő időközönként cserél. Nem meglepő, hogy az autósok közel 90 százaléka választás előtt alaposan tájékozódik az árakról és elérhetőségekről. Az internetező autósok a világhálót is aktívan használják erre a célra: 46 százalékuk gyűjt információt a neten, további 16 százalék pedig vásárolt is már gumiabroncsokat online.
A KutatóCentrum felmérése szerint a gumiválasztás során az ár a legfontosabb szempont, a második helyre a márka került. Az autóvezetők 36 százalékának számít, hogy ki a gyártó, 29 százalék mindig ugyanazt a márkát vásárolja. A vásárlók 39 százaléka csak akkor vásárol új gumit, amikor az már elkerülhetetlen, 53 százalék ugyanakkor bevallása szerint a gyártó ajánlásának és a gumi állapotának megfelelő időközönként cserél. Az autósok 90 százaléka alaposan tájékozódik a vásárlás előtt.
Világgazdaság 2010. 3. 12.